2019. június 5., szerda

Egy rövid összefoglaló és pár jó tanács Helsinkiről :)




A 2018/2019-es tanév tavaszi szemeszterét töltöttem Helsinkiben.  A finn egyetemeken január elején kezdődik a tanév, így sietnem kellett az itthoni vizsgáimmal, hogy mindent idejében be tudjak fejezni. Az első pár napban az orientációs napon és kifejezetten az orvosis hallgatóknak tartott tájékoztatón meg tudhattuk a legfontosabb információkat az egyetemről, hogy működik a tárgyfelvétel, milyen egyéb kurzusok vannak…, feltehettük a felmerülő kérdéseinket és bemutatkoztak a diákszervezetek. Emellett volt két tutorunk, akiktől bármikor kérhettünk segítséget, ha valamiben elakadtunk vagy problémába ütköztünk. Mind a tanárok, titkárnők, diákok nagyon barátságosak és segítőkészek voltak.
Szállás:
Én a Domus Academica koliban laktam, a legtöbb Erasmusos diákkal egyetemben, ahol mindenkinek van egy saját szobája konyhával és fürdővel. Aki szereti a társasági életet, annak csak ajánlani tudom. A szállás jelentkezés az online jelentkezéssel egyszerre történt, ahol be kell írni milyen szállást preferálnál. A finn egyetem azt ajánlja használd ki ezt a lehetőséget. Amennyiben saját szobát szeretnél és nem aggódsz az áron ez egy nagyszerű lehetőség, azonban sokkal olcsóbban meg lehet oldani a szállást, amennyiben magadnak intézed és egy apartmanon vagy szobán osztozol egyéb diákokkal.
Közlekedés:
Én egész félévben biciklivel jártam, nagyon jól kiépített bicikliút hálózat van Helsinkiben és még a legnagyobb havazás idején is rendesen takarítják az utakat, bár egy szöges gumi nem ártott. Április elejétől indul a közösségi bicikli (mint a Bubi), ami nagyon jó áron van, és a külváros és a parkok is tele vannak bicikli állomásokkal. A tömegközlekedésre is egész megfizethető áron lehet diákbérletet kapni.
Étkezés:
Az árak általánosságban jóval magasabbak, mint itthon, azonban a Lidlben a legalapvetőbb élelmiszereket hasonló áron megkapod.
Az Unicafé nevű étterem láncban a város több pontján diákkedvezménnyel 2,60 euróért nagyon finom büfé ebédet kaphatsz.
Szabadidő:
Ha szeretsz sportolni és edzőterembe járni egy nagyszerű lehetőség az Unisport, ahol diákkedvezménnyel olcsóbban edzhetsz, mint itthon! A város több pontján van edző termük és a bérlettel csoportos órákon is részt vehetsz. A többi Erasmusos diákkal sokat kirándultunk, sétáltunk a környező szigeteken, parkokban és a tengerparton.  Érdemes felfedezni a közeli városokat is, ha időben foglal buszjegyet az ember pár euróból eljuthat az Onnibussal nagyon klassz helyekre.
Ha szeretnél kompozni Tallinba vagy Stocholmba érdemes nézelődni a Vikinglines finn honlapján is, ahol egyes akciók során nagyszerű áron vehetsz jegyeket.
Ezenkívül az ESN számos utazás szervez mind Finnországon belül, mind a környező országokba.
Oktatás:
A University of Helsinki egyetemen tanultam, ahol alapvetően finnül és svédül folyik az oktatás azonban az Erasmusos diákoknak minden éveben indítanak angol nyelvű kurzusokat is. Mindössze 12-en voltunk Erasmusos diákok, így szinte minden óránk kiscsoportos foglalkozás volt. Az órák nagyon interaktívak voltak, pár előadásunk közösen volt a finnekkel angolul. Ez jó lehetőség volt találkozni ottani diákokkal. Mind a tanárok, mind a betegek nagyon jól beszéltek angolul, így nem adódtak nagy problémák abból, hogy nem beszéltünk finnül. Szerintem kevesebb volt a betegágy melletti gyakorlatunk, mint itthon, de akit érdekelt azt szívesen fogadták az osztályokon tanulás céljából.
A szakmai órák választéka nem túl tág, meg van adva egy
A szakmai órák mellett nagyon sok féle nyelvi órából lehet válogatni. Én finn és német nyelvi kurzust is felvettem, mindkettő színvonalas és hasznos volt.

A legjobb szívvel tudom ajánlani Helsinkit minden érdeklődőnek, aki szereti a hava, a természetet és nem bánja, ha hideg van. Cserébe megismerkedhet egy nagyon különleges kultúrával, élvezheti a szaunázást és felfedezheti Helsinkit és a természetet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése