2019. június 1., szombat

Január- az első hónap

Nagy izgalommal vágtam neki a vizsgáim befejezése után Erasmusos kalandjaimnak.  Úti célom Finnország, Helsinki volt. Már a repülőúton összefutottam sorstársaimmal, így nem kellett egyedül kóvályognom. Szerencsére a cserediákok kolijába kaptam szállást (Domus Academica), ami amellett, hogy központi fekvésű a társaság is szuper. Főként külföldi diákok lakják és mindenki nagyon segítőkész.
Már az első napon megvolt az orientációs nap, ahol minden fontos információt megtudhattunk az egyetemről, a diákszervezetekről, étkezési és szabadidős lehetőségekről. Már itt alá tudtuk íratni az első igazolást megérkezésünkről. Majd a következő napokban elkezdődött az egyetem. Szerencsére a tanév elején még nem volt olyan sok óránk, így maradt időnk felfedezni Helsinkit és egymást jobban megismerni.
Tizenketten voltunk az orvosin Erasmusosok így hamar összerázódott egy családias kis csapat. Hétvégente sokszor szerveztünk kirándulásokat a környező szigetekre, parkokba és esténként közös vacsorákat bulikat rendeztünk.
Hatalmas szerencsénk volt az időjárással, mert rengeteg hó esett és a hétvégék nagy része napos volt. A hosszú sötét esték nem okoztak problémát, inkább a reggeli sötétben való kelés okozott több nehézséget az Erasmusos népségnek. 

Azt mondják mindig az első hónap a legnehezebb egy új városban, országban, de mivel hajtott a lelkesedés, ezért örömömet leltem a felfedezés folyamatában is. Hamar kitapasztaltam hol érdemes vásárolni és a kolis társainktól, akik már előző félévben is Helsinkiben laktak, sok apró trükköt elleshettünk.
Új barátaimmal elkezdtünk közös szokásokat kialakítani, közösen jártunk edzeni, kirándulni és a finn hagyományhoz híven minden szerdán és sokszor szombaton is szaunázni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése